2014. július 29., kedd

Díj ♦ Azok a bizonyos 11-es kérdések

Szocsi drága tegnap meglepett egy díjjal, amit nagyon szépen köszönök! ♥

Szabályok
~ Írj 11 dolgot magadról!
~ Válaszolj a jelölő által írt 11 kérdésre!
~ Írj 11 kérdést!
~ Küld tovább 11 embernek!


  • Pénteken voltam fodrásznál, és levágattam a hajam, plusz melíroztattam: most két árnyalatnyival barnább szín van a váll fölé érő hajamban. (Eddig a derekam közepéig ért a hajam.)
  • Nagyon, nagon elegem van ebből a majd' mindennapos esőből
  • Készítettem egy új sherlockos blogot, amit csak meghívóval lehet látogatni. Ebből adódik, hogy ezt a blogot nem zárom be
  • Készítettek velem nemrégiben egy interjút. A kész, inerjús blogra kerülhető anyagra tegnap bólintottam rá, így hamarosan megjelenik.
  • Szeretek dolgozni.
  • Szeretek buszozni.
  • Szeretnék egyszer eljutni egy mezőre, ahol fodrozódik a zöld fű a lágy szellő hatására, én pedig lefeküdnék a földre, és élvezném a meleg napfényt.
  • Szeretnék egyszer egy original regényt írni, de valamiért bármilyen ötletet is kitalálok, az egy, maximum két nap múlva már nem tetszik.
  • Allergiás vagyok
  • Készítettek a 404 NOT FOUND című ficemhez egy fanartot.
  • Felhőfotózás forever ♥


~ Szeretnél láthatatlan lenni?
Jaj, de még mennyire!

~ Milyen jó, és szörnyű filmet láttál utoljára?
Tegnap láttam életemben először a P.S. I love you című filmet. Komolyan. Szörnyű filmet egyet láttam akkor, amikor meghalt Kaszás Attila. Mivel tudtam, hogy benne van az Üvegtigrisben, ezért csak és kizárólag miatta végigszenvedtem. Nem érte meg az az öt perc a film utolsó negyedében. Ez a film a magyar filmgyártás legalja. Bocsánatot kérek azoktól, akik szeretik, nem szándékom őket megbántani, ezért nem is ragozom tovább.

~ Ha bármiként élhetnél tovább, miként tennéd?
Madár.

~ Mik szerepelnek a bakancslistádon?

Londonban élni, New Yorkba ellátogatni.

~ Mikhez köt megmagyarázhatatlan obszesszió?

Tornádók. Megmagyarázom én, hogy miért szeretem, csak éppen a környezetem nem érti meg.


~ Írd le magad három szóval!

Magány. Félelem. Bezártság.

~ Mikor sírtál utoljára?
Két hete.

~ Mit gondolsz az emberekről?
Önzőek, kétszínűek, arrogánsak, beképzeltek, felvágósak, lélektipróak.
Tisztelt a kivételnek, ugyebár. Mert kivétel mindig van, csak meg kell őt találni.

~ Világvége; mi történne, mit tennél, mit vinnél magaddal, hová menekülnél?
Vagy egy meteor csapódik be, vagy a nap felperzsel minket, vagy egy új jégkorszak készülődik. Váltóruhát vinnék magammal, mert hogy túl fogom élni, of course. Meg könyvet viszek. Meg zenét. Valószínűleg a föld alá menekülnék, és bekucorodnék az általam készített vackomba.

~ Kedvenc könyv, szerző, film, sorozat, zene? [tudom, hogy nincs, de akkor meg legyen]
Kedvenc könyv: Harry Potter sorozat, Az ember tragédiája, Godot-ra várva
Kedvenc szerző: J.K.Rowling
Kedvenc film: Walter Mitty titkos élete
Kedvenc sorozat: Sherlock, Doctor Who
Kedvenc zene: '70-es, '80-as évek zenéje all in.

~ Ha megtehetnéd, hogy visszamész az időben, és meg sem születsz, de egy dolgot itt hagyhatnál, akkor mi lenne az?
Életem első regényét, ami a Gyűrűk ura fandomban játszódott ceruzával írtam meg. Egy HB-s grafit ceruzával. Azt hiszem, még egészen új volt, és ahogy írtam vele, és kopott a hegye, úgy kellett folyton hegyezni, míg végül egészen apró lett, és mire befejeztem a regényt, már alig lehetett kézbe fogni. De még mind a mai napig megvan, megőriztem – a körzőm dobozába tettem, a körző cserehegyének a helyére. Azt hiszem, ezt hagynám itt.


11 kérdés:
  1. Melyik az a könyv, amiben szívesen élnél?
  2. Ha egy perc alatt bármit megtehetnél, mi csinálnál?
  3. Melyik volt a legeslegelső fanficton, amit olvastál?
  4. Meghívott téged II. Erzsébet a születésnapjára. Milyen ajándékot vinnél neki?
  5. Melyik fanficedet rajzolnád le, vagy filmesítenéd meg? (Tudom, hogy egyiket se, de most válassz! :D )
  6. Ki a kedvenc festőd?
  7. Mi volt a jeled az oviban?
  8. Szuperhős vagy. Mi az erőd?
  9. Miért pont az a címe az oldaladnak, ami?
  10. Miért pont az a nickneved, ami?
  11. Melyik az a fandom, amiben szeretnél alkotni, de egyszerűen nem megy?
Továbbküldés:
  1. Reyklani
  2. Hardcandy
  3. Szocsi (igen, megint visszaküldöm neked :D )
  4. Flora
  5. Thia Darkness
  6. Morgen
  7. Will
  8. Plitty-platty
És mindenki másnak, aki erre jár, és ki szeretné tölteni. :)

4 megjegyzés:

  1. juhuhujj(◡‿◡✿)

    levágattad a hajadat, hát, hogy tehetted?:ccc *éppen próbálja valami normális méretűre megnöveszteni a sajátját, ami keserves várakozásba fulladt, hogy fél év alatt nőjön egy centit*

    buszozás♥

    a felhők pedig olyan csodálatosak, komolyan, megmagyarázhatatlanul rajongok értük, mármint... f e l h ő ő ő ő ő k.

    [nyahaha, végre valaki nem szereti az Üvegtigrist, te vagy az én emberem]

    menjünk el együtt new yorkba, na.♥

    A Godot-ra várva pedig nyuu, hát azt nagyon megmosolyogtam.^^

    És istenem de fantasztikus kérdések, meg válaszok, és még vissza is küldted, hát te vagy a muffin az éjszakában, gyere dolgozz a muffingyárban.•ᴥ•

    te kis drágaság.

    VálaszTörlés
  2. Egen, levágattam, mert már nagyon utáltam ezt a hosszú hajat. Most sokkal megkönnyebbültebb vagyok, de azt hiszem, még mindig lehetett volna belőle vágni. :P

    Megpróbálok küldeni neked egy kis gyorsító elixírt, hogy jobban nőjön a hajad, mert az enyém az olimpián is indulhatna, olyan gyorsan nő. :D

    A felhők egészen elképesztően szépek, gyönyörűek, varázslatosak. *.*

    Persze, hogy visszaküldöm neked, mert megérdemled. :*

    „Te vagy a muffin az éjszakában.” Ez olyan szép, nyüff! ^^

    VálaszTörlés
  3. Úúúú, hát ezt most vettem csak észre :3 Jaj, én is szeretek buszozni, tanév közben rengeteget ingázok. Örülök, hogy nem csak én vagyok ilyen, nagyjából mindenki, akit ismerek utál buszozni... :D
    És és milyen jó kérdések, hát mindjárt kitöltöm...

    1. Melyik az a könyv, amiben szívesen élnél?
    Gyűrűk ura. Én állandóan csak sétálgatnék Középföldén.

    2. Ha egy perc alatt bármit megtehetnél, mi csinálnál?
    Hát, talán jó kedvre deríteném magam. Valamilyen különös és érthetetlen kozmikus csapás eredményeként már napok óta magam alatt vagyok.

    3. Melyik volt a legeslegelső fanficton, amit olvastál?
    Hát sajnos fogalmam sincs.

    4. Meghívott téged II. Erzsébet a születésnapjára. Milyen ajándékot vinnél neki?
    Szerintem el se mernék menni, nemhogy ajándékot vinni...

    5. Melyik fanficedet rajzolnád le, vagy filmesítenéd meg? (Tudom, hogy egyiket se, de most válassz! :D )
    Rajzolni szoktam hozzájuk, csak nem igazán teszem fel a blogra. :D Amúgy talán életem első frostironját, szeretem azt a történetet.

    6. Ki a kedvenc festőd?
    Úristen úristen rengeteg van, Rembrandt, Caspar David Friedrich, Leonardo da Vinci, Bosch, Van Gogh és persze az egyetlen és utánozhatatlan Munkácsy.

    7. Mi volt a jeled az oviban?
    Én olyan kivételes helyzetben voltam, hogy kettő is volt: először lufi, aztán napocska. És jó pár évig alsóban azt hittem, a napocska azért van a diákigazolványon, mert az volt a jelem oviban. Komoly.

    8. Szuperhős vagy. Mi az erőd?
    Villámolvasás. :D Na jó, nem tudom, annyira nem akarok szuperhős lenni...

    9. Miért pont az a címe az oldaladnak, ami?
    Kínomban nem tudtam mit kitalálni, ez egy Lynyrd Skynyrd szám.

    10. Miért pont az a nickneved, ami?
    Morgan Le Fay miatt. Talán ötödikes vagy hatodikos lehettem, amikor először olvastam Arthurról meg a cunci kis udvaráról, és imádtam Morgant. Még mindig imádom. Nem tudnám megmondani, miért, csak úgy. Kicsit megváltoztattam, mert e-vel jobban tetszett.

    11. Melyik az a fandom, amiben szeretnél alkotni, de egyszerűen nem megy?
    Hannibal. Túl zseniális.

    VálaszTörlés
  4. Morgen, jaj, ne haragudj, hogy csak most írtam ide neked választ.

    Köszönöm, hogy kitöltötted a kérdéseket, és nagyon örülök, hogy tetszettek neked. :)

    A napocskás "mese" annyira tetszett, hogy megint alaposan megmosolyogtam. :3

    Még egyszer köszönöm! ^^

    VálaszTörlés

Regisztráció nélkül elmesélheted, mit gondolsz a történetemről – szépet, jót s rosszat egyaránt, azonban kérlek, írd majd oda a neved, hogy tudjam, kinek köszönhetem meg a hozzászólást, amit hagytál magad után, csakhogy ne Anonymusnak kelljen szólítanom téged. :)

Köszönöm a kritikád! ^^