Szemelvények tőlem

www.thewriter.com


Ide gyűjtöm azokat az idézeteket, melyeket egy-egy történetemből választottam, kitettem az oldalra, majd hogy egy újnak helyet adjak, leszedtem. Itt mindig utána lehet nézni, hogy éppen melyik írásomból melyik idézet volt egy héttel korábban kitéve.



http://lezergravirozo.hu


„És ez így ment hosszú-hosszú heteken keresztül. Sosem beszéltek, még köszönni sem köszöntek – John jött és ment, mint egy hirtelen és gyorsan érkezett vihar, Mycroft pedig mindig ajtót nyitott neki.”

/404 NOT FOUND/

http://lezergravirozo.hu

„A fiú ekkor elkezdett pötyögni a billentyűkön: az össze nem függő, zavaros, dallamtalan hangok egymásutánisága az esetek nagy többségében dühre késztette volna Sherlockot, amiért a művészet szépségét így meggyalázzák, ám azokban a percekben mégsem lepte el a vörös köd az elméjét, hanem valami teljesen mást érzett: egy kis nyugalmat a káoszban. Pedig a szöszi semmi mást nem csinált, csak klimpírozni próbált − tényleg csak próbált, Sherlock mégis megnyugodott tőle. Így aztán leült mellé, és nézte a bumfordi, tömzsi ujjak játékát, melyeknek gazdáját a legkevésbé sem érdekelte, hogy a hangszere nem ad ki ténylegesen szép hangokat.”
/Hófehérke és John herceg/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Regisztráció nélkül elmesélheted, mit gondolsz a történetemről – szépet, jót s rosszat egyaránt, azonban kérlek, írd majd oda a neved, hogy tudjam, kinek köszönhetem meg a hozzászólást, amit hagytál magad után, csakhogy ne Anonymusnak kelljen szólítanom téged. :)

Köszönöm a kritikád! ^^