Újabb szösszenet, ami nagyon borongós, nagyon sötét, nagyon angst, és amin most már lehet agyalni egy kicsit. :) Egyébként észre vettétek, hogy mostanában minden történetemet dőlt betűvel kezdem? Igen, most is. :D
„Minden nap
kijártam a sírodhoz. Akármilyen idő is volt, én pontban délután négy órakor ott
álltam sírkövednél, és bámultam arannyal vésett nevedet. Az eső eláztatta a
kabátomat, a napfény megszárította, a szél felfrissítette, de én fáztam, és
minden olyan sötét volt.
Elfáradtam.
Bárcsak
lefeküdhetnék egy meleg, puha ágyba, mely békésen körülölel…
Felébresztesz,
ha hazaértél?
Nem szeretek a
szobádba lépni, bármennyire is más uralja már. Őt is Sherlocknak hívják, de
szőke hajú. És alacsony. Szereti a csendet és a nyugalmat.
Szöges
ellentéte neked, egyet kivéve: őt is rajongással szeretem.
Nem akarom
elhagyni Sherlockot, mint ahogyan te tetted velem, mégis annyiszor, de annyiszor
csábít az asztalom fiókja.
Pont olyan
hangja van, mint Moriartynak.”
Gyereksírás szakítja meg az írást.
− John! – kiállt le Mary az emeletről. – Felvennéd
Sherlockot, kérlek!
John a szoba felé néz, majd az asztalfiókra.
Sherlock, fiók, Sherlock, fiók, Sherlock, fiók…
Megható történet lett, én itt hullatom a könnyeimet. De ettől függetlenül - vagy épp ezért nagyon tetszik :)
VálaszTörlés"Pont olyan hangja van, mint Moriartynak.” - Ez nagyon a kedvencem, bár kiemelni nehéz, hiszen az egész úgy ahogy van, megfogott.
Hú, nagyon örülök, hogy sikerült téged megsiratnom, azt hiszem, ez egy óriási dicséret egy írónak - nekem. :)
TörlésKöszönöm, hogy elolvastad, és hogy írtál, és örülök, hogy ennyire megfogott ez a kis írás. :)
Szia.
VálaszTörlésBrr, ez kicsit borzongató volt nekem, megmondom őszintén. Hogy John az öngyilkosságon gondolkozzon, az nagyon durva, na meg az, hogy a gyerekét Sherlocknak nevezte el. Valahol ez egy tiszteletadás vagy megemlékezés akar lenné részéről, de akkor is fura. És az utolsó sor... AZ UTOLSÓ SOR most megint feladta a leckét. Huh, megyek gondolkodni. Gratulálok, és köszönöm.
Szia!
TörlésElhiszem, hogy borzongató volt, ráadásul akkor el is értem vele a célom. Nem sok olyan történet íródik, ahol John végül az öngyilkosságba menekül, ettől mindenkinek borsódzik a háta, főleg mivel tudjuk, hogy alapjáraton Sherlock nem halt meg, és hogy arra térjen vissza, hogy John halott...
Pici Sherlock. Mondhatnám, hogy Harry Potter is a halott szüleiről és barátairól nevezte el a gyerekeit, de tudom, hogy azért az valahol mégis csak más. Az, hogy John Sherlockról nevezte el a gyerekét, egy kicsit ijesztő, a történet végkifejletét nézve pedig még inkább. Azt hiszem, John ebben az egypercesben már egy kicsit elvesztette a józan eszét.
Az utolsó sor... Megölte magát? Nem? Ezt már rátok bízom. :)
Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy írtál!
Wow. Egyszerűen, csak wow. Ez most jól mellkason talált. Kifejezetten morbid, azt kell mondjam: a helyszín, "Moriarty hangja", na és a fiók meg a kis Sherlock.
VálaszTörlésTelitalálat.
Ó, köszi szépen, ennek igazán örülök. :D Azért milyen már, hogy az olyan jelzőknek örülök, mint a morbid, bizarr, ijesztő, stb. De ilyennek szántam a történetet, szóval nagyon jó érzés, hogy ennyire betalált nálad is. ;)
TörlésKöszönöm, hogy itt jártál, és hogy írtál!