Furcsa volt megírni ezt a részt, mert ennyire külső cselekmény nélküli történetet még nem alkottam. Azért is írom, hogy "külső cselekmény nélküli", mert itt most a szívben és az agyban játszódnak le különféle kémiai folyamatok, amiket nekem, aki nem ért a kémiához, nehéz volt megírni. :D Viszont az egészért kárpótolt a fenti kép, mert ritka az olyan eset, amikor megírok egy-egy ficet, és ennyire tökéletesen hozzá passzoló fanartot találok. *.*
Megj.: Johnlock
Megj 2.: Annak ellenére, hogy az elején azt írtam, szeretem az olyan történeteket, amiken gondolkodni kell, ezen most mégsem kell - azt hiszem. :P
fenil-etil-amin
oxitocin
endorfin
dopamin
feromon
szerotocin
Ezer, meg egy olyan hormon, kémiai vegyület, ami
ebben a több mint háromszázhatvanöt napban ott keringett Sherlock Holmes
szervezetében. Alapos kutatásnak vetve alá magát, Sherlock rájött, hogy ezeknek
a vegyületeknek a jelenléte erősödik, amikor egy olyan személy van a közelében,
aki… nos, aki mondjuk férfi, alacsony, szőke, kék szemű, gyakran hord pulcsit,
szereti a teát, a kínait (nem a bűnszervezetet, hanem az ételt), két ujjal
pötyög a laptopon és mindig vesz neki, Sherlocknak, nikotintapaszt.
Számuk általában megduplázódik, ha az illető férfit
megpillantja, ha pedig közel kerülnek egymáshoz (értsd: belépnek egymás
magánszférájába), akkor az eget verdesik.
Az eddigi csúcspontot akkor produkálták a hormonok,
vegyületek, amikor Jo… az alacsony, szőke, kék szemű férfi őt próbálta egy
"ájulás" után magához téríteni. Sherlock persze ébren volt, de
teljesen tudományos alapon vizsgálva a dolgokat hagyta, hogy az alacsony,
szőke, kék szemű férfi megérintse az arcát (így megtapasztalta bőrének
érintését, a tenyér izzadásának gyorsaságát), miközben ő megszagolta az illatát
(az állatok is szokták egymást szagolgatni), és meghallhatta a szív ritmikus
dobogását (észre kell venni a rendellenes szívverést).
Egy idő múlva aztán felfigyelt rá, hogy az alacsony,
szőke, kék szemű férfi másképp viselkedik vele, mint eddig. Többször lesz
zavarban, és többször is bonyolódik bele a mondandójába, ráadásul néha piros
foltok jelennek meg az orcáján, és mintha ő is azt figyelné, hogy ő, Sherlock,
hogy viselkedik a közelében.
Sherlock aztán egyik nap megkocogtatta az alacsony,
szőke, kék szemű férfi vállát.
− John.
− Tessék – nézett rá Mr. Whetherby levágott feje
fölött John.
Sherlock megköszörülte a torkát.
− Szeretlek.
Ez valami nagyon aranyos lett! Szerintem közben nagyon karakterhű maradt Sherlock, főleg a végén ez a rész; "Mr. Whetherby levágott feje fölött". Igen, ez valódi Sherlock, aki egy hulla fölött nyilvánít ki egy ilyen érzelmet...
VálaszTörlés(értelmetlen, rövid kritika - bocsánatot kérek xD De ki kellett mondanom, hogy megmosolyogtatott, és hogy egészében remek)
Hihi, köszönöm! :3
TörlésA karakterhűségre mindig nagyon odafigyelek, az nekem egy nagy vesszőparipám. Nem szeretem, ha Sherlock OOC - írni se szeretek olyat, olvasni meg pláne. Persze vannak kivételek, amikor muszáj egy icipicit annak lennie, de abba is lehet olyan momentumokat csempészni, amitől látjuk, hogy "Aha, azért csak ott van az a régi Sherlock!"
Mr. Whetherby pedig boldog lehet, hogy egy ilyen szép gesztusnak volt öhm.. fejtanúja. XD
A legkevésbé sem volt értelmetlen és rövid a kritikád! :3 Nagyon köszönöm, hogy írtál, és igazán örülök, hogy jól szórakoztál ezen a kis szösszeneten. :)
Szia. Jaj, csak annyit tudok mondani, mint az előttem szóló, rém aranyos lett.:) Köszönöm Neked, feldobtad a délutánom.:)
VálaszTörlésSzia! Te pedig a kritikáddal dobtál fel engem, köszönöm! :) Nagyon örülök, hogy tetszett. :)
Törlés