Kiderül az igazság. Meg más is, amire John nem számított.
Utolsó előtti fejezet!
Roadmovie #5
− Nem értem, mi a célod ezzel?
− John, ez csak egy...
− Nem a levélre célzok − vágott közbe erélyesen John -, hanem erre az egészre − tárta szét a karjait. − Erre az utazásra, Szentjánosbogárra, Harryre... Mindenre. Létezik... Létezik egyáltalán Appledore?
− John, ez csak egy...
− Nem a levélre célzok − vágott közbe erélyesen John -, hanem erre az egészre − tárta szét a karjait. − Erre az utazásra, Szentjánosbogárra, Harryre... Mindenre. Létezik... Létezik egyáltalán Appledore?
Sherlock mélyen hallgatott, de olyan sokáig, hogy az ember szinte azt hihette, megnémult. John ellenben pontosan tudta, hogy erről szó sincs. Sherlock Holmes képtelen lenne megnémulni.
− Létezik Kenny Appledore, Sherlock? − ismételte meg a kérdését nagyon halkan John.
És ekkor megtört a jég.
− Nem, John, nem létezik − rázta a fejét megtörten Sherlock. − Csak kitaláltam.
− Dehát miért?
− Mert tudtam, hogy másképp nem jönnél el velem − felelte Sherlock. − Amikor elrángattalak a Baker Streetről nem értetted, hogy miért teszem, és ott volt a barátnőd is, és kitaláltam ezt a gyilkost, mert tudtam, hogy akkor velem jössz.
− Csak hogy az a nagy helyzet, hogy most sem tudom, miért hoztál el?!
John kérdőn felhúzta a szemöldökét, mikor nem kapott egyből választ. Végül Sherlock megrántotta a vállát.
− Nincs különösebb oka. Csak ki akartam szabadulni. Egyedül pedig unalmas elindulni.
Ekkor jött el az a pont, amikor Johnnál végleg elszakadt a cérna; hatalmas jobbhorgot kevert le Sherlocknak, aki az ütéstől a földre zuhant, és a porban feküdve nézett fel Johnra.
− Elmegyek, Sherlock, és ne merészelj követni, megértetted?! − sziszegte, és sebes léptekkel elsétált a főút irányába.
Sherlock vérző orrát markolászva tápászkodott fel, hogy aztán bánatos arccal nézzen egyre távolodó barátja után. Végül ő is útra kelt.
John úgy masírozott előrefelé, mint egy gőzmozdony, és hátra se nézve egyre csak ment előre; minél távolabb Sherlocktól, annál jobb.
Gyorsan haladt, nincs mire, kire várnia. Sértődött, haragos, sőt nagyon dühös volt. Megbántották, kihasználták, hazudtak neki, John pedig mindezek miatt rettentően mérges volt Sherlockra. Persze Sherlock már csak ilyen, de azok után, amin keresztül mentek, nem ezt várta tőle.
Az autópályán elhúzott egy-két kocsi (az út szinte porzott utánuk), de egyikük sem állt meg, hogy felvegye Johnt, aki egykedvűen eresztette le stoppolásra felemelt kezét, de aztán úgy tűnt, a szerencse rámosolygott.
Egy ezüst színű autó lassítani kezdett pár méterre John előtt, s ahogy mellé ért, azonnal lehúzódott, és az ablakon át kihajolt egy szőkés-barnás hajú, negyvenes férfi. Az illető feltolta a homlokára a napszemüveget, és rámosolygott Johnra.
− Elvigyem valameddig?
− Azt megköszönném − bólintott megkönnyebbülten John. − Merre megy?
− Garforth-ig.
− Akkor ha esetleg valamelyik városban, ahonnan indítanak busz- vagy vonatjáratot Londonba, ki tudna tenni, nagyon hálás lennék.
A férfi vidáman elvigyorodott.
− Pattanj be, haver!
− JOHN!
John a hang irányába fordulva meglátta, ahogyan Sherlock rémült arccal rohan felé, de nem érdekelte. Abban a pillanatban csak egyvalamit akart, de azt mindennél jobban: távol lenni Sherlock Holmestól. Éppen ezért hátat fordított neki, és indult megkerülni a kocsit, hogy beszálljon, de Sherlock újból felkiáltott.
− JOHN, NE ÜLJ BE! Ő APPLEDORE!
− Sherlock, hagyd abba ezt a hülyeséget! − kiáltott fel John. − Ezzel nem fogsz rávenni, hogy veled menjek!
De még mielőtt Sherlock odaért volna, a szőkés-barna hajú férfi kipattant az autóból, magához vonta Johnt, és a fejéhez szorított egy pisztolyt.
− Még egy lépés, és agyon lövöm! − fenyegette őket a férfi, Sherlock pedig azon nyomban megtorpant.
John, már amennyire tudta, idegesen az őt fogva tartó, és nyakába lihegő férfi felé fordította a fejét.
− Mégis ki maga, és mit akar?
Kérdésére azonban nem a támadó, hanem Sherlock felelt.
− Ő Kenneth Appledore.
− Tessék?! Azt mondtad csak kitaláltad őt!
− Csak kitalált? − ismételte hisztérikusan Appledore. − Könnyebb ezzel takarózni, mint beismerni az igazságot, ugye, Sherlock Holmes?! Megölted a szeretőmet! − sikította.
− Csak börtönbe jutattam − mondta higgadtan Sherlock, és közben Johnra villant a tekintete, melyből barátja egyértelműen ki tudta olvasni az utasításait, miszerint ne szóljön egy szót se, majd ő beszél.
− Amit Lexy nem bírt elviselni, és felakasztotta magát!
Appledore arcát csíkosra festették a forró könnyek, miközben a pisztollyal hadonászott hol Sherlock felé, hol John fejénél.
− Erről már igazán nem én tehetek − felelte Sherlock. − Ha nem öli meg a férjét, nem kerül börtönbe, és nem lesz öngyilkos. Másrészről ez is tökéletesen bebizonyítja az angol őrök hozzánemértését.
− Nem beszélj másról! − ordította Appledore. − Megölted a szerelmemet, most én is megölöm a tied!
− Lexy Edwars megölte a férjét...
− Megérdemelte − vágott közbe Kenny.
− Tényleg? − Sherlock kételkedve felhúzta a szemöldökét. − James Edwardsnak az volt a legnagyobb bűne, hogy legalább annyira szerelemes volt Lexybe, mint te, és még a válóper beadása előtt vissza akarta hódítani a feleségét. Ő viszont egy gyorsabb, ámde drasztikusabb megoldáshoz folyamodott. Gyilkossá vált, de neked nem kell azzá lenned, Kenny.
Sherlock − kezét feltartva − néhány lépéssel közelebb merészkedett John és Kenny kettőséhez.
− Ne közelíts, vagy esküszöm megöllek mindkettőtöket!
− Valóban megteheted, de tényleg ezt akarod? Egy kettős gyilkosság elkövetőjévé akarsz válni? Lexyt az már nem hozná vissza, de a te életedet örökké megpecsételné.
− Már így is meg lett pecsételve... − nyöszörögte Kenny elhagyatottan. − Lexy halott...
− És te is az leszel, ha megölsz minket. Mrs. Edwards hidegvérrel végezte ki a férjét. Gondolom, soha, egyetlen egyszer sem láttál rajta bűntudatot; én sem láttam, mikor elkaptam. Nem voltak rémálmai sem, neked azonban lennének. Sőt, már vannak is, de ezekhez még csatlakoznának a véres hullánk képei, a gyomorforgató érzés, amikor meghúzod a ravaszt; talán még látomásaid is lennének. A bűntudat az egyik legfélelmetesebb teremtmény a földön. És messzire sem jutnál innen. Amint felfedezik a hullánkat, hívják a rendőrséget, és ők átnéznék mindkét város térfigyelő kameráit, amiből kiderül, hogy az egyetlen jármű, amely a megfelelő időpontban arra járt, az a tiéd. Reménytelen helyzetben vagy, Kenny.
Kenneth Appledore ezt az utolsó mondatot meghallva teljesen összetört. Nem csuklott össze, nem kezdett keserves sírásba, nem remegett. Sherlock látta a szemében, ahogyan a lelke megmaradt darabkái is milliárdnyi apró darabra hullanak szét, mint holmi felrobbanó tükör. Kenny elgyengül kezei lehullottak John válláról, aki azonnal távolabb lépett fogvatartójától.
Majd amikor John visszanézett Kennyre, már csak azt látta, ahogyan a fiatal férfi a fejéhez emeli a pisztolyt.
− Ne! - kiáltotta egyszerre Sherlock és John, de már késő volt.
Kenny ajkai még utoljára megformálták Lexy nevét, aztán meghúzta a ravaszt, s egy hatalmas dörrenés után a földre zuhant. A fejéből ömlő vér haragvörösre festette a földet, aztán összekeveredett a sárgás-barnás homokkal.
Folytatása következik...
Az autópályán elhúzott egy-két kocsi (az út szinte porzott utánuk), de egyikük sem állt meg, hogy felvegye Johnt, aki egykedvűen eresztette le stoppolásra felemelt kezét, de aztán úgy tűnt, a szerencse rámosolygott.
Egy ezüst színű autó lassítani kezdett pár méterre John előtt, s ahogy mellé ért, azonnal lehúzódott, és az ablakon át kihajolt egy szőkés-barnás hajú, negyvenes férfi. Az illető feltolta a homlokára a napszemüveget, és rámosolygott Johnra.
− Elvigyem valameddig?
− Azt megköszönném − bólintott megkönnyebbülten John. − Merre megy?
− Garforth-ig.
− Akkor ha esetleg valamelyik városban, ahonnan indítanak busz- vagy vonatjáratot Londonba, ki tudna tenni, nagyon hálás lennék.
A férfi vidáman elvigyorodott.
− Pattanj be, haver!
− JOHN!
John a hang irányába fordulva meglátta, ahogyan Sherlock rémült arccal rohan felé, de nem érdekelte. Abban a pillanatban csak egyvalamit akart, de azt mindennél jobban: távol lenni Sherlock Holmestól. Éppen ezért hátat fordított neki, és indult megkerülni a kocsit, hogy beszálljon, de Sherlock újból felkiáltott.
− JOHN, NE ÜLJ BE! Ő APPLEDORE!
− Sherlock, hagyd abba ezt a hülyeséget! − kiáltott fel John. − Ezzel nem fogsz rávenni, hogy veled menjek!
De még mielőtt Sherlock odaért volna, a szőkés-barna hajú férfi kipattant az autóból, magához vonta Johnt, és a fejéhez szorított egy pisztolyt.
− Még egy lépés, és agyon lövöm! − fenyegette őket a férfi, Sherlock pedig azon nyomban megtorpant.
John, már amennyire tudta, idegesen az őt fogva tartó, és nyakába lihegő férfi felé fordította a fejét.
− Mégis ki maga, és mit akar?
Kérdésére azonban nem a támadó, hanem Sherlock felelt.
− Ő Kenneth Appledore.
− Tessék?! Azt mondtad csak kitaláltad őt!
− Csak kitalált? − ismételte hisztérikusan Appledore. − Könnyebb ezzel takarózni, mint beismerni az igazságot, ugye, Sherlock Holmes?! Megölted a szeretőmet! − sikította.
− Csak börtönbe jutattam − mondta higgadtan Sherlock, és közben Johnra villant a tekintete, melyből barátja egyértelműen ki tudta olvasni az utasításait, miszerint ne szóljön egy szót se, majd ő beszél.
− Amit Lexy nem bírt elviselni, és felakasztotta magát!
Appledore arcát csíkosra festették a forró könnyek, miközben a pisztollyal hadonászott hol Sherlock felé, hol John fejénél.
− Erről már igazán nem én tehetek − felelte Sherlock. − Ha nem öli meg a férjét, nem kerül börtönbe, és nem lesz öngyilkos. Másrészről ez is tökéletesen bebizonyítja az angol őrök hozzánemértését.
− Nem beszélj másról! − ordította Appledore. − Megölted a szerelmemet, most én is megölöm a tied!
− Lexy Edwars megölte a férjét...
− Megérdemelte − vágott közbe Kenny.
− Tényleg? − Sherlock kételkedve felhúzta a szemöldökét. − James Edwardsnak az volt a legnagyobb bűne, hogy legalább annyira szerelemes volt Lexybe, mint te, és még a válóper beadása előtt vissza akarta hódítani a feleségét. Ő viszont egy gyorsabb, ámde drasztikusabb megoldáshoz folyamodott. Gyilkossá vált, de neked nem kell azzá lenned, Kenny.
Sherlock − kezét feltartva − néhány lépéssel közelebb merészkedett John és Kenny kettőséhez.
− Ne közelíts, vagy esküszöm megöllek mindkettőtöket!
− Valóban megteheted, de tényleg ezt akarod? Egy kettős gyilkosság elkövetőjévé akarsz válni? Lexyt az már nem hozná vissza, de a te életedet örökké megpecsételné.
− Már így is meg lett pecsételve... − nyöszörögte Kenny elhagyatottan. − Lexy halott...
− És te is az leszel, ha megölsz minket. Mrs. Edwards hidegvérrel végezte ki a férjét. Gondolom, soha, egyetlen egyszer sem láttál rajta bűntudatot; én sem láttam, mikor elkaptam. Nem voltak rémálmai sem, neked azonban lennének. Sőt, már vannak is, de ezekhez még csatlakoznának a véres hullánk képei, a gyomorforgató érzés, amikor meghúzod a ravaszt; talán még látomásaid is lennének. A bűntudat az egyik legfélelmetesebb teremtmény a földön. És messzire sem jutnál innen. Amint felfedezik a hullánkat, hívják a rendőrséget, és ők átnéznék mindkét város térfigyelő kameráit, amiből kiderül, hogy az egyetlen jármű, amely a megfelelő időpontban arra járt, az a tiéd. Reménytelen helyzetben vagy, Kenny.
Kenneth Appledore ezt az utolsó mondatot meghallva teljesen összetört. Nem csuklott össze, nem kezdett keserves sírásba, nem remegett. Sherlock látta a szemében, ahogyan a lelke megmaradt darabkái is milliárdnyi apró darabra hullanak szét, mint holmi felrobbanó tükör. Kenny elgyengül kezei lehullottak John válláról, aki azonnal távolabb lépett fogvatartójától.
Majd amikor John visszanézett Kennyre, már csak azt látta, ahogyan a fiatal férfi a fejéhez emeli a pisztolyt.
− Ne! - kiáltotta egyszerre Sherlock és John, de már késő volt.
Kenny ajkai még utoljára megformálták Lexy nevét, aztán meghúzta a ravaszt, s egy hatalmas dörrenés után a földre zuhant. A fejéből ömlő vér haragvörösre festette a földet, aztán összekeveredett a sárgás-barnás homokkal.
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül elmesélheted, mit gondolsz a történetemről – szépet, jót s rosszat egyaránt, azonban kérlek, írd majd oda a neved, hogy tudjam, kinek köszönhetem meg a hozzászólást, amit hagytál magad után, csakhogy ne Anonymusnak kelljen szólítanom téged. :)
Köszönöm a kritikád! ^^