Ha megdobnak kővel, dobj vissza még nagyobbal

 Mystrade, vagy mégsem? 
John szeretne visszavágni Mycroftnak az első találkozásuk miatt, de úgy tűnik, fordítva sül el a terve. 


 
Gregory Lestrade boldog volt. A feleségével úgy tűnt, a békülés útjára léptek, a gyerekeivel minden rendben volt, ő pedig a munkájában is sikeresnek számított, tehát, minden a legnagyobb rendben zajlott az életében. Egyik nap ráadásul még hamarabb is sikerült elszabadulnia a munkájából, így hazafelé menet megállt egy virágárusnál is, hogy beszerezze a legszebb csokrot, amit még ember nem látott a földön.

A kocsival leparkolt, halkan, nyomozóhoz illően fordította el a kulcsot a zárban, hogy a meglepetés még nagyobb legyen, aztán besétált a nappaliba, és... földbe gyökerezett a lába. A kanapéján egy férfi, semmivel össze nem téveszthető,

folytonosan ismétlődő mozdulatsorokat végzett a csípőjével, és a hangokból ítélve nagyon úgy tűnt, hogy akin végzi a gyakorlatot, az az ő, Lestrade felesége. A nyomozó a végletekig ledöbbenve állt a nappali közepén, de mivel nem akarta az egészet végignézni, így angol úriemberhez méltón, megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet - ami valahol félúton elveszett egy hangosabb nyögés közben, így aztán hozzájuk vágta a frissen vásárolt csokrot. Erre már a két gerlepár is észre vette a kéretlen harmadik felet a helyiségben, és olyan sebességgel rebbentek szét, hogy szinte leestek a kanapéról.

− Greg! - kiáltotta döbbenten a felesége. − Mit keresel itthon?

− Gondoltam megleplek... Amint látom, sikerrel jártam.

− Ez... Ez nem az, aminek látszik... − habogta a neje. − Mármint, nézd...

− Ne fáradj, értek a szóból − vágott közbe Lestrade. − De hogy pont a srácok tornatanárával...!

− Ő legalább mellettem volt, amikor te nem!

− Azt látom.

Egyikük sem fecsérelt több szót. Greg felsietett a hálószobájukba, előkapta a bőröndjét, néhány nélkülözhetetlen ruhadarabot belepakolt, aztán újból a földszinten állt, ahol felesége és annak szeretője öltözködtek.

− A hétvégén visszajövök a többi dolgomért. − A választ már nem várta meg, hanem kirobogott az ajtón, kocsiba ült, és azonnal elhajtott a "tetthelyről".

A kérdés már csak az volt, hogy hova menjen?

*

Mycroft Holmes a 221B-ben üldögélt, John foteljében, vele szemben öccse, Sherlock gyantázta hegedűjének vonóját, mellettük pedig egy széken John ült, és mindent tudó tekintettel nézte Mycroftot.

− Milyen kapcsolatban állsz Gregory Lestrade-dal? − kérdezte hirtelen a doktor.

Mycroft éles tekintet vetett Johnra, tudomást sem véve róla, hogy Sherlock szórakozottan elmosolyodott.

− Semmilyenben - válaszolta az idősebb Holmes. − Megcsalta a neje.

− Ezért összeköltöztetek, és együtt oldotok meg bűneseteket − utalt a tegnapi alkalomra John, amikor is Greg Mycroft segítségével oldott meg ügyet. Ami igazából egyszerű volt, de azért Mycroft mégis besegített egy kicsit.

− Az csak egyszeri eset volt − felelte Holmes, ám ez nem győzte meg Johnt, tovább ütötte a vasat, hiszen most itt volt a lehetőség, hogy visszaadja, amit első találkozásukkor kapott Mycrofttól.

− A hétvégén az örömteli bejelentésre is számíthatunk?

Ám az idősebb Holmest nem olyan fából faragták, hogy ilyesmiken fennakadjon. Felállt, lesöpört egy porszemet az esernyőjéről, és kissé lesajnáló − tehát szokásos − mosollyal ránézett Johnra.

− Valószínűleg igen - mondta, aztán otthagyva a döbbent Johnt, kisétált az ajtón.

A doktor néhány másodpercig még ült egy kicsit, aztán az ablakhoz sietett, ahonnan látta elhajtani a fekete limuzint.

− Ugye, nem mondta komolyan? − pillantott rá Sherlockra. − Ugye?

Ám Sherlock nem válaszolt, csak felnevetett, és játszani kezdte az esküvői indulót.