I. Magyar Sherlock-rajongók Írói Kihívás - zárás

Kedves Olvasók!

Tegnapi napon a Facebookon lezárult az első verseny, ahol is Fodor Péter története került ki nyertesen. A jutalma az, hogy Barabara Might és én is kitesszük az oldalunkra az írását.

Fogadjátok tehát sok szeretettel a győztes művet! :)

A története címe: Sherlock Holmes legnehezebb esete

Szereplők: Sherlock Holmes, John Watson, Mrs. Hudson, Mycroft Holmes (+ két saját karakter)

Kulcsszó: bagoly

Műfaj: novella

Korhatár: 12+

Figyelmeztetések: -

Leírás: Kicsit vidám, kicsit szomorú

 

Fodor Péter: 

Sherlock Holmes legnehezebb esete

John H. Watson a barátnőjénél töltötte az éjszakát. Ez pedig egy teljességgel elfogadható indok, így semmi oka nem volt rá, hogy lopódzkodva közelítse meg a Baker Street 221B cím alatt található lakás szobáját, mellyel történetesen ő maga rendelkezett. Ám bizonyos Sherlock Holmes nevű úriemberek a napnak ezen szakaszában még Elmepalotájuk mélyén méltóztattak szunyókálni, így John általában nem tehetett mást, mint hogy lábujjhegyen kerülte ki a berendezési tárgyakat. Ezen a reggelen se történt ez máshogy, ámbár nem elhanyagolható különbség, hogy ezúttal Sherlock Holmes már teljesen éber volt a napnak ily korai szakaszában. Persze John erről egészen addig nem bizonyosodott meg, míg meg nem pillantotta a baglyot a saját ágyán.

− Sherlock! Mi ez?

− Bagoly. Kalitkában – felelte Sherlock Holmes.

− Azt látom, de hogy került ide?

− Az ágyra tettem.

− És hogy került magához?

− Mrs. Hudson találta reggel a bejárati lépcsőre helyezve.

− Aha.

John leült az ágya szélére és megszemlélte a madarat. Fehér tollazata volt és hegyes, kampós csőre. Az állat aludt. Egészen normális bagolynak tűnt, már amennyire ezt meg tudta ítélni eddigi baglyokkal való találkozásai alapján, melyek többnyire valamilyen képernyőn keresztül, de semmiképpen sem ilyen közelségben játszódtak.

− Hol éjszakázott? – érdeklődött Sherlock.

− A barátnőmnél.

− A szeplősnél?

− Nem, vele szakítottunk.

− Á, akkor a krumpliorrúnál.

− Igen. Vagyis, nem! Tudja egyáltalán maga, mi az a magánélet?

A beszélgetést egy meglehetősen érdekes női hang zavarta meg, melynek forrása Sherlock nadrágja volt. Egészen pontosan a nadrágzsebe. Sherlock kivette a telefont és megnézte az SMS-t:

Egyiptomban vagyok és egy idiótával beszélgetek.
Szállj fel egy repülőre, vacsorázzunk.

− Na és… Mit akar tenni a bagollyal? – zavarta fel John a merengéséből.

− Ez is csak egy rejtély. Kiderítem, természetesen. Volt egy levél a kalitkában.

Sherlock az asztal felé biccentett. John elvette a levelet. Ez állt rajta:

                                          

Nincs se gyilkos, se áldozat, se fegyver.

                                           Most nincs más, csak a madár és az ember.

                                                                                                        D.

Mrs. Hudson kopogott az ajtón.

− Minden rendben fiúk? Láttam, hogy John hazaérkezett.

Sherlock az ajtóhoz ment és ingerülten kisuttogott:

− Mrs. Hudson! Kérem, halkabban! John az ágyán alszik és szeretném megvizsgálni.

− Oh… Elnézést.

− Tessék? – kérdezte meglepetten John.

Mrs. Hudson már elindult volna lefelé a lépcsőn, de Sherlock még szólt utána:

− Mrs. Hudson, várjon! Van valamilyen hosszú kötele?

− Ööö… Azt hiszem, akad valahol. Mire kellene?

− Meg szeretném kötözni Johnt.

− Hogyan? – hallatszott John hangja a szobából.

− Hát… Én nem akarok beleszólni… - reagált zavarodottan Mrs. Hudson.

− Tudja mit? Cérna lenne a legjobb – tette hozzá Sherlock.

− Cérna? – kérdezett vissza egyre meglepettebben a nő.

− Igen, és fel szeretnék húzni egy gyűrűt Johnra.

− Hogy mit? – suttogta a háttérben John.

− Oh. Miért nem ezzel kezdte, Sherlock! Tudják, nem szívesen adnám oda senkinek se a férjem gyűrűjét, de a maguk boldogsága…

− Miről beszél? Nem jegygyűrűre van szükségem. Johnnak nem olyan vastag…

− TESSÉK? – kiáltotta John.

A madár huhogni kezdett.

− …a lába. John! Látod, mit csináltál? Felébresztetted Johnt! – mérgelődött Sherlock.

− Johnnak nevezte el a madarat?

− Igen. Egyszerű, átlagos név kellett és megakadt a szemem azon a fickóén a laptopján…

− A laptopomon…? – John a monitorra tekintett - Sherlock, de hát ez az én blogom.

− Áh. Akkor magáról neveztem el a baglyot.

Kicsit később, amikor minden tisztázódott, Sherlock elmondta a tervét:

− A madár lábára teszek egy gyűrűt, arra pedig cérnát kötözök. El fog indulni az otthona felé, mi pedig a cérna segítségével követjük.

− Sherlock, ez egy szörnyen ostoba terv… Mi van, ha a cérna beakad? Vagy ha a bagoly csak éhes és vadászni akar?

− Hmm… Igaza van, John. Előbb meg kell etetnünk. De mit eszik egy bagoly?

Egy állatkereskedésbe való kiruccanással később Sherlock Holmes Mrs. Hudson szobájának ajtaján kopogtatott.

− Szabad!

− Mrs. Hudson, kérem, ne ijedjen meg, de azt hiszem, elszabadult a házban húsz…

Mrs. Hudson hirtelen felsikoltott. Sherlock is megpillantotta a félelem kiváltó okát, majd rádobta kabátját. Az apró rágcsáló nem tudott alóla szabadulni, így a férfi némi ügyeskedés után a kezébe tudta venni.

− …akarom mondani, tizenkilenc egér.

Egy darabig farkasszemet nézett a kis állattal, majd ezt kérdezte:

− Lehet, hogy ezt megtartom. Mondja csak, tetszik magának a Basil név? Mint Basil Rathbone, az a színész…

− Vigye már innen!

− Ne aggódjon, az egereknek nem lesz semmi baja. John nem akarja megenni őket. Viszont szerettük volna, ha sokáig kitart az egérkészlet és vettünk nekik négysajtos pizzát. Ettől John is megkergült. Mármint a tollas John. A másik eleve kerge volt. Úgyhogy a pizzával etettük meg. John… vagyis a tollatlan John aggódott, hogy felpuffad tőle tollas John, de egyelőre nincs baja.

− Értem… Azt hiszem - motyogta Mrs. Hudson értetlenül – Akkor biztosan nem kell a jegygyűrű?

− Ugyan, felejtse már el! Johnra még egy varázsgyűrűt se mernék bízni.

Ekkor jelent meg a lépcsőn tollatlan John tollas Johnt cipelve.

− Készen vagyunk.

− Helyes. Kötözze a madzag végét a karjára!

− Tessék? Miért én?

− Mert a maga névrokona a madár.

− Ez… Ez nem indok. Különben is, maga nevezte el.

De Sherlock nem reagált, csak a tervet magyarázta:

− Engedje, hogy repüljön és vezesse a cérna segítségével. Ha látja, hogy be készül akadni valahol, rántsa kissé vissza, amíg ki nem tér, de ne engedje, hogy irányt változtasson.

Ezzel kezdetét vette a hajsza.

− Áh! Dél felé vette az irányt…

John Watson kénytelen volt autókkal teli úttesteken átlósan és néha hosszában áttangózni, kerítéseken átugrani, hátsó udvarokon szaladgálni, míg Sherlock Holmes néha csak követte, máskor pedig eléjük rohant, megállapítva, merre is tartanak.

− Ez lesz az az épület. Húzza vissza a madarat, John.

− Sherlock, ez egy kórház…

Odabenn a recepciónál érdeklődtek:

− Üdvözlöm! Egy madarat hoztunk vissza a tulajdonosának!

− Ön Sherlock Holmes?

− Igen.

− A madarat ide nem lehet behozni. De azt hiszem, az a férfi magára vár.

Valóban, egy férfi ült nem messze tőlük és integetett nekik.

− Látom, sikerült visszahozniuk a baglyot.

− Életem legegyszerűbb esete. Csak az időmet vesztegettem. Mégis, mit akart ezzel?

− Néha a legegyszerűbb esetek a legnehezebbek. Tudják, a madár a fiamé… Mindjárt szólok a recepción, hogy engedjék fel hozzá önöket. Ő majd elmesél mindent.

− Remélem, érdekes lesz a mondandója…

− Kérem, menjenek fel hozzá. Nagyon fog örülni maguknak.

A fiú arca valóban felderült, amikor megpillantotta az ajtóban John Watson és Sherlock Holmes alakját.

− Sziasztok! Hát megtaláltátok Hedviget!

− Hedviget? – kérdezte Sherlock.

− Igen, Hedvig a baglyom.

− Ki vagy te? – érdeklődött John.

− A nevem Dan. Nagy… nagy rajongótok vagyok! Komolyan.

John leült az ágy széléhez.

− Valóban? Olvasod a blogomat? – mondta elmosolyodva, majd elégedett tekintettel Sherlockra pillantott.

− Persze! Benne vagytok a top három kedvencemben!

− Ki a másik kettő? – faggatta Sherlock.

− Hát, Hedvignek neveztem el a baglyomat… Nem olyan nehéz kitalálni.

− Ööö… Doctor Who? – kérdezett rá John.

A fiú felnevetett. 

− A másik pedig Batman. Mert ő a világ legjobb detektívje.

− ÉN vagyok a világ legjobb detektívje – javította ki Sherlock Holmes.

− Sajnos ez egy ellentmondás, Mr. Holmes – kacagott megint a kisfiú.

− Nagyon könnyen feloldható ellentmondás. Elárulom a megoldást, ha te is felfeded előttünk, mi volt ez a história a bagollyal.

− Nos… Apukám nagyon jó fej… Tudjátok, az egész az én ötletem volt, de ő segített… Én ugye ágyhoz vagyok kötve, így neki kellett csinálnia mindent. Először… Hát, először is, ma reggel a lakásotokhoz ment, hogy letegye Hedviget a küszöbre. Ha nem vitte volna be senki egy órán belül, akkor apa elviszi, szóval nem kell aggódni, nem hagytuk volna ott. De a bejárónő bevitte.

− Mrs. Hudson? – tűnődött John – ő nem a bejá…

− Igen, igen, a bejárónő bevitte – vágott a szavába Sherlock – folytasd csak.

− Szóval, gondoltam, hogy ha megtalálod a cetlit, akkor ki akarod deríteni a rejtélyt. Mármint, a rejtélyt, hogy kié a bagoly és miért adta neked…

− Ebben nem tévedtél.

− Úgy volt, hogy ha nem indulsz megkeresni, akkor apa csak szimplán becsönget hozzátok és visszakéri Hedviget. De elindultatok a keresésemre. Szóval minden a terv szerint ment. Tök jó, nem gondoltam volna. Mondjuk a kórház nincs messze a lakásotoktól…

− Eh… Nem, nincs messze… - sóhajtott John, miközben kihúzott egy rózsatövist a karjából, amit út közben szedett össze.

− Szóval csak egy ürügy volt, hogy találkozhass velünk?

− Aha. Ide kellett csalogatnom titeket… Mint látjátok, én nem tudom elhagyni a szobát, mert van ez a betegségem.

− Miféle betegség? – érdeklődött John.

− Áh, ne törődjetek vele, nem fertőző, vagy ilyesmi. Nem fog kihullani a ti hajatok is.

− Ennek örülök – mondta Sherlock, majd megborzolta a haját. John erre szigorúan nézett rá, így kénytelen volt abbahagyni a borzolást – Nos Dan… A mai volt életem leg… legnehezebb esete. Köszönöm neked. Akkor tehát íme a rejtély nyitja: Hogy lehet Sherlock Holmes és Batman egyszerre minden idők legjobb detektívje? Látszólag ellentmondás, mégis, a két feltétel kizár mindenkit, két személyt kivéve, így ami marad, bármily valószínűtlen legyen is, nem más, mint az igazság.

− Mégpedig?

Sherlock odahajolt a fiúhoz és első alkalommal, mióta Hedvig ketrece átlépte a 221B küszöbét, elmosolyodott. Ezt súgta a fülébe:

− Én vagyok Batman.

A fiú megint felnevetett.

Mrs. Hudson érdeklődve várta vissza őket, mikor az este folyamán John és Sherlock visszatért a Baker Street 221B-be.

− Na, mit sikerült kideríteni?

− John mindvégig lány volt – közölte Sherlock mélabús tekintettel, miközben lépkedtek felfelé a lépcsőn.

Sherlocknak ugyanabban az évben karácsonykor Irene Adler holttestét kellett azonosítania. Miután ez megtörtént, a folyosón a testvére, Mycroft Holmes megkínálta egy cigarettával. Miközben szívta befelé a füstöt, Sherlock megpillantott két nőt és egy férfit. Az idősebb nő talán a nagymamája lehetett, a fiatalabb pedig minden bizonnyal az édesanyja, de a férfi egészen bizonyosan az apukája volt Dannek.

− Nézd meg őket – szólalt meg Sherlock – Igazán le vannak sújtva. Nem lehet, hogy valami baj van velünk?

− Mindenki meghal – felelte Mycroft – Minden szív összetörik. Hogy le vannak sújtva, az nem erény, Sherlock.

Sherlock mégis azt érezte, hogy nincs valami rendben. Minden bizonnyal a cigarettával lehetett baj. Még kátrány se volt benne.

Vége