Isten hozta - újból!

 

Sherlock két és fél éve távol van, amit John nehezen visel, így ismét katonai szolgálatra jelentkezik, ám mielőtt még felszállna a repülőre, valami történik...

 

Isten hozta – újból!

Még egy óra volt hátra a repülő indulásáig, és John nem tudta, hogy fogja kibírni ezt a végeláthatatlanul hosszú időt. Terepszínű egyenruhájával és barna zsákjával kitűnt a heathrowi tömegből, és mind többen és többen kezdték őt mustrálni – ki büszkén, ki gyermeki kíváncsisággal, ki sajnálkozva. John sohasem szerette, ha megbámulják, mindig zavarba jött tőle, mégis katonás türelemmel viselte a kényelmetlenséget. Minden csoda három napig tart, egyszer csak megunják, Afganisztánban pedig majd fordul a helyzet: ott ő fog mindenkit – minden sebesültet – figyelemmel tartani. Jobb híján, hogy ne keljen neki is másokat bámulni, elővett egy könyvet, és folytatta a pár nappal ezelőtt megkezdett regényt. Egy krimit. 

Jelenleg a könyv felénél tartott, és erősen gyanította, hogy ki is lehet a gyilkos, de nem merte száz százalékig kijelenteni; mindenesetre nyomon volt, ahogy Sherlock mondaná. Meg kell hagyni, azalatt a másfél év alatt sokat tanult tőle, és ezért büszke volt magára. Oly annyira belemerült az olvasmányba, hogy amikor legközelebb rápillantott az órájára, már csak húsz perc volt hátra a gép felszállásáig, és éppen akkor érkezett az első figyelmeztetés a beszállásra.  

John elrakta a könyvet, és beállt a sorba csekkolni, mikor hirtelen két férfi megragadta a karját, és kivonszolta a sorból. 

− Hé! – kiáltott fel John. – Mégis mit csinálnak!? Azonnal eresszenek el! 

Hiába rúgkapált a lábával, próbálta kiszabadítani magát, a két férfi nagyon erős volt – keresztül cipelték a reptér váróján, ki az épületből, majd betuszkolták egy autóba, ami aztán elindult. 

John innentől kezdve csak reménykedett benne, hogy Mycroft akciója volt ez az egész, és nem valami újabb kínai banda, vagy Moriarty bosszúállói, de amikor leparkoltak a Diogenes Club előtt, immáron biztos volt, hogy ki is rabolta el – újból. 

John végig csörtetett a folyosókon, és berontott Mycroft irodájába, akivel utoljára akkor beszélt, amikor tudatta vele, hogy tudja, hogy ő adta ki Sherlockról az információkat Moriartynak. Persze, sejtette ő, hogy az idősebb Holmes még mindig megfigyeli, de hogy pont a repülő indulása előtt húsz perccel támadjon kedve nosztalgiázni, azt azért túlzásnak tartotta, sőt mi több, egészen gyanúsnak. 

− Ez mégis mi a fene volt!? – tajtékozott az ajtóban állva John. – Épp indult a repülőm, erre maga elráncigáltat!?    

Mycroft halálos nyugalommal ült az íróasztala mögött, száján egy leheletnyi mosoly játszadozott. 

− Kér egy kis teát, John? 

− Nem, nem kérek teát! De mondjuk, az egyik francos magánrepülőjével igazán kivihetne Afganisztánba! 

− Oh, sajnálom, hogy feleslegesen pakolt össze, de maga nem fog Afganisztánba menni – közölte Mycroft, és belekortyolt a teájába. 

John köpni-nyelni nem tudott, úgy meglepődött a hallottakon. 

− Tessék? – kérdezte végül, de még mindig iszonyatosan dühös volt. 

Mycroft intett neki, hogy üljön le, így John végül a fotelhoz sétált, és helyet foglalt. 

− A katonaorvosi jelentkezését törölték, John, így nem fog Afganisztánban szolgálni. Önre itt van szükség. 

John idegesen megnyalta a száját. 

− Hol itt? 

− Itt, Londonban. 

− Mint? 

− Mint orvos. 

John hallgatott pár másodpercig, aztán megrázta a fejét. 

− Én ezt nem értem. 

Mycroft elmosolyodott. 

− Egy kicsit orvoshiányban szenvedünk; Londonnak szüksége van az olyan orvosokra, mint ön, doktor Watson, nem engedhetjük meg, hogy elveszítsük a frontvonalon. És csakhogy kicsit visszaidézzem első találkozásunkat, itt, Londonban, legalább annyira a csatamezőn érezheti magát, mint Afganisztánban. 

John totális zűrzavart érzett maga körül. Tudta, hogy Mycroft virágnyelven szól hozzá, és a szíve és az elméje legmélyén értette is, hogy mit mond a férfi, de valahogy nem akart hinni a szavainak. 

A beszélgetés azonban lezárult; az idősebb Holmes kiitta a maradék teáját, ezért John felállt, de mielőtt még bezárta volna maga után az ajtót, hallotta, amint Mycroft utána szól: 

− Isten hozta – újból!